Milyen segédeszköz a cama?
hirdetés
Címlap / Őrület / Milyen segédeszköz a cama?

Milyen segédeszköz a cama?

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2021-01-20

Nagy, erős, robosztus, a legnagyobb melegben is tökéletesen teljesít. Szükségben a legjobb barátod! 

Rama az első láma és teve kereszteződéséből született állat. Ő egy cama, egyesek szerint a káma névre hajaz a fajta megnevezése, hiszen egyfajta szenvedélyes szerelemből született. A világ egyetlen „cama”-jának most játszótársai születtek. Rama még 1995-ben született. Természetesen a szerelem szabadsága mellett a gazdák és szaporítók a két fajta előnyös tulajdonságait is szerették volna keresztezni ezáltal egy ellenállóbb fajtát létrehozni.

HarmoNet tipp: Babonák >>

Most új, fejlettebb tenyésztési eljárásoknak köszönhetően három új cama is található az arab sivatagban.
A camáknak egyébként a tevékkel ellentétben nincs púpjuk, és olyan hosszú prémes bundájuk van mint a lámáknak, az Andokban, s egyesek szerint talán éppen akkorát köpnek is. A fülük a láma és a teve füle között helyezkedik el hosszúságban, valahogy félúton, a lábuk pedig erős, a sivataghoz megfelelő mint a tevéknek.

A legfurcsább, hogy a camáknak részben patás a lábuk, ez is átmenetet képez a lámák és a tevék lába között. A keresztezés nehézsége, hogy csak láma mama és teve papa között működött eddig, de agazdik szorgosan dolgoznak ennek megoldásán is. Mindez a Teve Szaporító Központban (Camel Reproduction Centre) történt, Dubaiban, ahol a nehéz természeti körülmények miatt az embernek mérhetetlen nagy szüksége van segítő társakra.

Fodor Kata




 
 
[ 844 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
x