Tegyél egy apró szív-ességet!
Címlap / Otthon / Tegyél egy apró szív-ességet!

Tegyél egy apró szív-ességet!

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-19

Idén február végéig váltja be a Magyar Nemzeti Bank a 2007-ben bevont egy- és kétforintos érméket. Ennek apropóján játékos gyűjtést indított a Szívesség Közösség "Apró Szívesség Játék" néven, amelynek keretében február 22-ig várják a pénzérméket. Az apró mellett várják azoknak a közösségi projekteknek, szívügyeknek a nevezését is, amelyek érdemesek arra, hogy az akció ideje alatt összegyűjtött pénzből támogassák megvalósításukat. 

A Magyar Nemzeti Bank kimutatása szerint több mint kétmilliárd forint értékben nem kerültek még vissza az egy- és kétforintosok, bevonásuk 2007 szeptemberi bejelentése óta. Itt az ideje összetörni a malacperselyeket, és a kallódó aprópénzt jó célra fordítani!  A Szívesség Közösség az összegyűjtött pénz 70 százalékát közösségi értékadásról szóló, lelkesítő projektek támogatására fogja fordítani. A fennmaradó összegből pedig a honlapját szeretné fejleszteni, hogy ott a jövőben még több szívesség valósulhasson meg.


Bárki nevezhet egy-egy közösségi projektet, szívügyet a honlapon keresztül, amelyről azt gondolja, hogy fontos értékeket közvetít, összhangban van a Szívesség Közösség szellemiségével és közösségi érdekeket szolgál. A beérkező ötletekre a közösség Facebook oldalán lehet szavazni, és az akció végén a legtöbb szavazatot kapott projekteket fogják megvalósítani.

„A játékos gyűjtésben a pénznél is fontosabbak a megvalósuló személyes találkozások, a bizalom, az emberi kapcsolat. Arra buzdítunk mindenkit, hogy rögzítsen vállalást, mondja, mire költsük, vagy a játék oldalán található térképen keressen számára szimpatikus ismeretlent, találkozzék vele, és adja a kezébe az összegyűjtött aprót. Célunk, hogy az ország minden szegletében legyen játékos, és vele lehetőség egy-egy aprónak tűnő, de annál jelentősebb szívességre” – mondta el a kezdeményezés kapcsán Joós István, a Szívesség.net alapítója.


A Szívesség Közösség több mint négy éve működik azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson arra, hogy emberek egymásnak segíthessenek, a kérés és a felajánlás egymásra találjon. A www.szivesseg.net weboldalon bárki bármit felajánlhat vagy kérhet, eddig összesen több mint 32.000 ember regisztrált a honlapon, és több mint 4000 szívesség valósult meg.

 
A játékos gyűjtésről bővebb információ itt olvasható:
szivesseg.net/apro
www.facebook.com/szivesseg.kozosseg
Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 3476 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x