Leonidasz és Éva között szent a béke
Címlap / Showbiznisz / Leonidasz és Éva között szent a béke

Leonidasz és Éva között szent a béke

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2022-08-09

A Tabu Tv stábja egy rögtönzött csocsóbajnokság alkalmával találkozott a két egykori villalakóval, akik elárulták, hogy egyáltalán nincs már harag köztük. Annak idején a párbajban ellenfelek voltak, ám itt a játékban a régi sérelmeket elfelejtve, együtt küzdöttek a sikerért. 

"Az elején egy kicsit nehezteltem rá, de most már persze, hogy kihevertem, közben eltelt fél év, ami alatt elég sok minden történt velem, pozitív és negatív élmények egyaránt értek, úgyhogy persze, kihevertem, nem haragszok Évára" – árulta el Leonidasz a Tabu tv riporterének.

"Annak idején a párbajban hatan tették rám a jelet, köztük Leó is, de nem is őt akartam kihívni. Én végig a Kristófot akartam kihívni párbajozni, aki ugye házaspárként költözött be a Ginával, de valamiért az utolsó pillanatban mégis a Leó mellett döntöttem, bár hozzáteszem, hogy javult a viszonyunk. Én úgy gondolom, ahogy a Leó is fogalmazott nemrégiben, hogy tényleg ez egy pókerjáték csak nem tíz, hanem 16 játékossal, és ő volt az első. Egyébként meg a legszebb és legnagyobb győzelmem volt az, amikor szegényt kiejtettem" – osztotta meg Éva is gondolatait a történtekkel kapcsolatban.

A párbaj vesztese arra a kérdésre is választ adott, hogy ha ő választhatott volna, kit vitt volna ki elsőként. "Évát. Most már akkor legyen kerek a kép. Lehet, hogy Évát vittem volna ki, igazából nem taktikáztam a villában. Lehet persze, hogy ez ugyanúgy a vesztemet jelentette volna, de mindegy is, a sors akarta így" - zárta le a kérdést Leó.



Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

Képforrás: Canva Pro adatbázis.


 
 
[ 2097 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
slide-tarot
 
 
x