A város, ami soha nem alszik, most teljesen kihalt
Címlap / Otthon / A város, ami soha nem alszik, most teljesen kihalt

A város, ami soha nem alszik, most teljesen kihalt

Nyomtatás NYOMTATÁS konyvjelzo_ikon

HarmoNet Ezotéria-Horoszkóp-2020-09-18

New York, 2020. május. Az epicentrum. Az itt töltött közel 11 évem alatt volt már földrengés, hurrikán és superstorm is. Megúsztam. Most is így lesz, és nem lesz semmi bajom. Ezt szajkózom, ezt kell tudatosítanom magamban.  

 

Így lesz, mert így kell lennie. Túl sok dolgom van még ezen a földön... Közben mi van a lelkemben? Érzelmi hullámvasút. Kétkedés, aggodalom, tehetetlen düh, félelem, közöny, remény. Hol felváltva, hol egyszerre. Sajnálom, hogy nem vagyok szakképzett, és nem állhatok besegíteni. A másik pillanatban meg örülök, hogy nem kell ott lennem, mert nem tudom, hogy lenne-e bátorságom hozzá.

Februárban, amikor még csak hallottunk a Kínában tomboló járványról, itt nálunk csak egy hír volt a sok közül. Aztán jött Olaszország. Majd átúszta az óceánt, és hirtelen részesei lettünk mi is. Előbb azt mondtuk ez sem rosszabb, mint egy influenza. Azt sem kapja el mindenki. Voltak, akik hamarabb kezdtek aggódni, azokat megmosolyogtam. Alig pár ember viselt csak maszkot és kesztyűt a tömött metrón és buszokon, többek között én sem.



Március 11-én, szerdán még Broadway showra mentünk. Pénteken bezárták a színházakat, aztán a következő hétfőn minden mást is, ahova 100-nél több ember befér. Az emberek nekiláttak őrülten vásárolni. Én azt mondtam, nem vagyok hajlandó raktárat kialakítani a lakásban… (most már bánom, hogy nem vettem több lisztet).

A munkahelyemen megkértek, hogy vagy a férjem hozzon és vigyen kocsival, vagy hívjak taxit, de ne utazzak metróval. Napok alatt vált a helyzet kritikussá. Hétfőn este úgy köszöntem el, hogy viszlát holnap, aztán jött egy üzenet, és másnap nem kellett mennem dolgozni. Azt mondták, ez három hétig tart. Ez március 16-án volt.

Bevallom, szinte örültem a lehetőségnek, hiszen évek óta nem történt meg velem, hogy ennyi ideig ne dolgozzak. Hat éves korom óta a fonalak szerelmese vagyok, megszállottan szeretek kötni és horgolni, pár éve hobbiból tervezek, és van egy online üzletem is.



Arra gondoltam, milyen szerencse, hogy jókora fonalkészletet halmoztam fel, most élhetek a szenvedélyemnek, és köthetek reggeltől-estig. Az első pár itthon töltött nap nagyon aktív és energiával teli volt.

Elterveztem, hogy mindent bepótolok addig, amit eddig elmulasztottam. Először is írok egy listát a teendőimről. (Nem tettem.) Benne lesz, hogy nekilátok újra rajzolni és festeni, kovászt nevelek, kenyeret sütök, megírok minden eddig halogatott kötésmintát, és azt is megígértem, hogy felolvasok majd egy könyvet a 3500 fős Facebook csoportomnak.

Aztán a lendületem rövid időn belül alábbhagyott. Aggódva néztük a tévét, hogyan nő 24 óránként a fertőzöttek és halottak száma – mostanra lassan csökkenést látni szerencsére. Azt hiszem, az igazi mélypont nálam akkor jött el, amikor a hírekben megláttam a 12 fagyasztós kamiont egy kórház parkolójában, ahogyan villástargoncával pakolták bele a holttesteket… 400 lett a halottak száma egyik napról a másikra. És ez nem a tetőpont volt.

Nem messze tőlünk van egy kórház. Folyamatosan hallottuk a rohanó mentőautók szirénázását, éjjel és nappal….

Mindketten itthon vagyunk, a férjem is és én is. Főállású nanny-ként az nem volt opció, hogy hazahozom a munkám, az öthónapos Emilt. A férjem Uber-, Lift-, Via-sofőr. Ő sem tud itthonról dolgozni. Ráadásul afro-amerikai, a statisztika szerint náluk nagyobb az esély a fertőzésre, és a halálozási arány is magasabb.

Tudjuk, honnan érdemes megrendelnünk a szükséges dolgokat, de a rendelések leadását is vadászni kell, mert még a nagyobb üzletek is nehezen tudják teljesíteni a házhozszállításokat. Bérelt lakásban élünk Brooklynban, az albérletet és a számláinkat fizetnünk kell.

Most semmi nem számít, csak az, hogy ne legyünk betegek.
Aggódok a 70-en felüli szüleimért és a gyerekeimért. Mindenki más irányban él, kisebbik fiam Írországban. Nem tudom, mikor ölelhetjük meg egymást újra….



New York, a város, ami soha nem alszik, most teljesen kihalt. A mindig forgalmas soksávos utak üresek, a Time Square-en madár sem jár.

A város vezetősége a nap 24 órájában kéri a lakosságot, hogy mindenki maradjon otthon, ha nagyon menni kell valahova viseljen maszkot, húzzon kesztyűt, tartson másfél méter távolságot a többi embertől, majd hazaérve mosson kezet és használjon kézfertőtlenítőt. Folyik a küzdelem, hogy megfelelő védőfelszereléseket kapjanak az egészségügyi dolgozók, hogy legyen elég lélegeztetőgép és kórházi ágy. A hajléktalanok a metrót használják szállásként, ezért őket el kell helyezni valahová. Sokukat szállodába vitték, majd tesztelik őket, és a fertőzötteket elkülönítik. A történelemben először fordul elő, hogy a metrót hajnal 1 és 5 óra között lezárják, és minden szerelvényt, metrómegállót fertőtlenítenek.

Ami számomra hihetetlenül gyönyörű, szívbemarkoló és szívmelengető, hogy mennyi segítőkész ember van, hányan és milyen módon akarnak segíteni. Összegyűjtöttek rengeteg maszkot, a cégek a profiljuktól teljesen eltérően műanyag arcvédő pajzsokat kezdtek el gyártani, más államokból orvosok és nővérek családjukat hátrahagyva jöttek New Yorkba, segíteni a kimerült kollégáknak. Az étteremtulajdonosok ingyen visznek ennivalót a kórházban dolgozóknak.

A város lakossága minden este 7-kor kiáll az ablakba vagy az erkélyre és hangos éljenzéssel, tapsolással, dobolással dicséri azokat, akik a saját egészségüket és életüket kockáztatják a betegekért. Én is csak a hírekből értesülök arról, hogy mi zajlik a városban, hiszen hetek óta ki sem tettem a lábam a lakásból. A bezártság ellenére igyekszem magam nem elhanyagolni, bizonyos napi rutint megtartani, pl. minden nap rendesen felöltözöm, nem tartok egésznapos pizsamapartit.

 

Öt hónappal ezelőtt örökbe fogadtunk egy cicát, még mindig szokjuk egymást, ismerkedünk, barátkozunk. Nem túl barátságos jószág, cserébe viszont gyönyörű. Szombatonként a manhattani Magyar Házban vagyok óvónéni, a csoportunkba 15 gyerek jár (3-4 évesek), akiknek magyar nyelvet és kultúrát tanítunk. Most online foglalkozásokat tartunk nekik.

Hála a ZOOM-nak, barátnőkkel és ismerősökkel jókedvű traccspartikat rendezhetünk. Egyszer vége lesz… Abban egészen biztos vagyok, hogy amikor visszatérünk a régi kerékvágásba, nem lesz olyan, mint volt. Titkon azt remélem, hogy jobb lesz. Kedvesebbek, toleránsabbak leszünk, jobban figyelünk majd egymásra, értékelni tudjuk majd azt, ami újra van….

Kívánom, hogy senki se legyen beteg, és nyitott szívvel, örömmel térjünk vissza mielőbb az új-régi életünkbe.



   
 




 
 
[ 2319 ]
spacer
Szólj hozzá!
spacer 

 
 


Jóska Jósda
Hapci naptár
szerelmi_joslat
Szerelmi kötés
Önismereti jóslat
ciganykartya
szinjosda
slide-tarot
slide-tarot

 
 




 



ciganykartya
joskajosda
szerelmi_joslat
szinjosda
slide-tarot



A Harmonet üzemeltetője az Harmopress Kft.
1999-2016 © Minden jog fenntatva
HarmoNet 1999 óta minden nőnek bejön!
x